Néha túl sok a jóból. Most az énidőből.

Néha túl sok a jóból. Most az énidőből.

- Kategória: BLOG
pexels-photo-674268

Gyakran olvasni az énidő fontosságáról. Én is annak tartom, főleg olyan rohanós, őrült időszakokban, amikor az ember azt sem tudja hol áll a feje. Ilyenkor muszáj kicsit megállni, lehiggadni és törődni nem csak a környezetünkkel, de önmagunkkal is. Van azonban az énidőnek egy kevésbé pozitív oldala is, amit sajnos saját bőrömön tapasztaltam meg az utóbbi néhány hónapban.

Az egész akkor kezdődött, amikor egy lábműtét után kényszerpihenőre kellett tartanom. Mivel nemigen tudtam lábra állni, a lakásból pedig végképp nem tudtam kiszabadulni, kénytelen voltam benti elfoglaltságot találni magamnak. Eleinte nagyon frusztrált, hogy minden programból kimaradok, így az első pár nap borzalmasan telt. Később aztán észrevettem a pihenésben rejlő lehetőségeket, és egyre több olyan dologgal kezdtem el foglalkozni, ami ebben a nehéz időszakban is a javamra válhatott. Belekóstoltam milyen a meditáció, motivációs könyveket olvastam, és megpróbáltam tudatosan például régi sérelmeket feldolgozni. Hiszen ezt egy remek periódusnak láttam arra nézve, hogy fejlesszem önmagam, hogy kipróbáljak olyan dolgokat, amiket már régóta terveztem, illetve fizikailag is helyre tegyem magam.

pexels-photo-269141

Néhány hétig a minőségi énidő remekül lekötött, sőt feltöltött. Egy idő után azonban azt hiszem belekényelmesedtem a dologba. Ha lehetőségem volt se mentem el inkább otthonról, saját magam pedig annyira fontos lett másokkal szemben, hogy kifejezetten önző módon kezdtem el viselkedni. Embereket, helyzeteket kezdtem el anélkül bírálni, hogy valóban ott lettem volna, vagy az adott illetőt ismertem volna. A szeretteimmel szemben is gyakran ellenségessé váltam, holott csak a helyzet iránt éreztem mérhetetlen dühöt. Mert az, hogy a 4 fal közé szorultam, hogy kizárólag önmagammal foglalkoztam, és hogy ráadásul azzal áltattam magam, hogy jobb emberré válok, miközben egyre lejjebb süllyedtem, teljesen felemésztett. Arról nem is beszélve, hogy a rengeteg agyalás csak rontott a helyzeten.

Szerencsére aztán jött a fizikai, és ami még fontosabb, ezzel együtt a lelki felépülés is. Megint tudtam járni, és megint tudtam minőségi időt tölteni (most már) a barátaimmal, a családommal. Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az énidő rossz dolog, mert néha valóban szüksége van az embernek arra, hogy csak magára figyeljen, és csak magával foglalkozzon. Viszont azt a határt sosem szabad átlépni, ami az énidő és énközpontúság között húzódik!

fotók: Pexels

Facebook Hozzászólások

Ezt olvastad már?

Hiányzol

Kapcsolatunk egy hosszú várakozás után alakult ki, ismeretlennek