Extrafinom tükörtojásos szendvics – kenyér nélkül

Extrafinom tükörtojásos szendvics – kenyér nélkül

- Kategória: GASZTRONÓMIA
20180621_080154_016

A magvakkal, maglisztekkel évek óta barátságban élek. Mondhatni azóta, amióta megpróbáltunk paleo ételeket enni, de sajnos az első kísérlet csak rövid ideig, a balatoni nyaralásig tartott.

A tudatos odafigyelés hatására azonban nálam megmaradtak örök kedvenceknek, és nem csak a joghurtomba dobálom néha napján. A mai rögtönzött ételem rövid története csupán annyi – amit megjegyzem, lehet valahol már valaki kitalált -, hogy reggeli müzlikészítés közben eszméltem rá, hogy elfogyott a tej. A korgó gyomromat kénytelen voltam valahogy csitítani, így a következő jutott eszembe: felhasználom azokat a termékeket, amik kéznél vannak. Mivel a végeredmény magáért beszél, elárulom nektek, hogy mik kerültek a tálkámba:

  • zabkorpa
  • lenmag
  • chiamag
  • útifűmaghéj
  • aranyköles őrlemény
  • kevés só
  • bors
  • petrezselyem
  • metélőhagyma

Erre ütöttem végül egy tojást és hagytam összeállni. Az állaga mézsűrűségű lett, amit apró tallérokként kisütöttem serpenyőben. Majd készítettem egy gyors tükörtojást kolbásszal és sok-sok sajttal, hogy betehessem két ropogósra sült tallér közé.

Szilvia Huber fényképe.

Az elkészítés egyszerű, a hozzávalókat pedig  nyugodtan helyettesítheted, de ha ezt a recepted kipróbálod, tuti, hogy mind a tíz ujjad megnyalod utána!

Puszi: Sziszol

Facebook Hozzászólások

Ezt olvastad már?

Egy gyors és finom csirkemell variáció

A hétvégén tartottuk a férjem 40. születésnapját és megünnepeltük,